Minden ami ebben a blogban szerepel saját családi gyűjteményünk része! Elsősorban a képregényeket, társasjátékokat és a lemezjátékokat gyűjtjük. De azért sok minden más is előfordulhat ami érdekes, játékos, vicces... A fotókat magam készítettem. Nagyon örülünk ha tetszik a gyűjtemény és visszajársz nézegetni, hozzászólni. Fokozatosan van csak időm lefotózni, feltölteni a dolgokat.

2014. november 12., szerda

Almafa aranyalma alatta mesekönyv

Almafa aranyalma alatta mesekönyv

Ifjúsági könyvkiadó
1956
Eredeti ár: 18.- Ft

Almafa aranyalma alatta mesekönyv


Érdekes bejegyzés a könyvben!

Eredetileg Petike kapta Lotr mamikáéktól 1956 karácsony táján.

A szétesett könyv lapjai beszámozva Tamáska kedvéért 1985 jan. 2-án.



Almafa aranyalma alatta mesekönyv

Szép meleg ősz volt; a nap vidáman mosolygott le az erdő állataira, amelyek elégedetten éltek kicsiny birodalmukban. Élt közöttük egy félénk, szürke egérke is. Az erdő szélén lakott, egy magas fenyőfa gyökerei alatt. Az egérke egész nap ennivaló után futkosott.

Ezen a napon is kicsalta lakásából a napsugár, no meg az, hogy nagyon megkívánt valami jó falatot. Először óvatosan kikukucskált az egérlyukból, aztán kimászott és kétlábra állt, hogy jobban körülnézhessen.

Egyszerre csak - mit lát? Nem akart hinni a szemének. De mégis: Az erdő szélén, a fűben, gyönyörű, nagy aranysárga alma hevert! Az egérke odafutott és minden oldaláról megszaglászta az almát. Apró fogaival lecsípett egy darabkát a héjából és figyelmesen kóstolgatta. Aztán megnyalta a szája szélét, boldogan mosolygott és parányi szeme fényesen csillogott. Hát hogyne csillogott volna, hiszen az alma olyan finom édes! És jóétvággyal nekilátott a belének is. Ilyen lakomája bizony már régen nem volt a kis egérnek!

Almafa aranyalma alatta mesekönyv

De nem maradt sokáig egyedül. Az almától nem messze, hirtelen apró dombocska keletkezett a földön; a dombocska nőt, növekedett, aztán kibújt belőlle két kis vakond-láb, majd egy apró ormány, s végül előbukkant egy vakondok feje. Szuszogott, fújtatott, körülnézett és azonnal az almához sietett.

Nemsokára jókedvű nyuszi ugrabugrált arra; izgatottan  szimatolva ráncolgatta az orrocskáját és bukfencet vetett örömében, hogy ilyen ritka kincset talált.

Ez már sok volt a mókuskának; hiszen ő nem maradhat ki az ünnepi lakomából! Zsupsz! Leugrott és hajszál híja, hogy rá nem pottyant a sündisznóra, amelyik ott szunyókált a fa alatt. A sün felébredt, riadtan körülnézett, aztán a rozsdabarna színű mókuska nyomában, szapora léptekkel, sietve odatipegett ő is a vendégek közé.

A fekete meg a szürke varjú egy közeli fatönkre ült és ellenségesen nézte a lakmározó állatokat. A varjak nem szeretnek senkit, csak önmagukat; ezért aztán nem is csodálkozott senki, hogy irigyen károgtak és csúfolódni kezdtek.

Javában tartott a lakoma, mikor odarepült a szemtelen szarka. Meg sem várta, hogy meghívják a vendégségbe, sietve lecsapott és az alma maradványát ellopta a többiek elől. Persze, ezt már ő egyedül akarta elfogyasztani! 

Almafa aranyalma alatta mesekönyv

Csakhogy nem sikerült ám neki, mert a verekedős kakukkmadár odaült melléje az ágra; és a két madár huzakodni kezdett az almacsutkán.

Meglátta ezt a harkály, és mivel a veszekedést, a perpatvart sohasem szenvedhette - közbelépet.
- Mit csináltok? -kiáltotta oda nekik. - Szégyelljétek magatokat, ti ostobák! Hogy lehet egy almacsutkán hajbakapni? - A szarka és a kakukk abbahagyták a civakodást és figyelmesen hallgatták a harkály szavait.
- Jól van - szólt a szarka - mit tanácsolsz hát, te bölcs harkály?
- Megmondom, mit csináljunk, hogy sok almánk legyen - felelte a harkály.

Az állatok mind köréje gyűltek és figyelmesen hallgatták. A harkály pedig folytatta: - Figyeljetek jól; kiveszek  a magházból egy apró fekete almamagot, elültetem a földbe, s ebből a magvacskából egyszer pompás almafa sarjad. A fán meg csupa szép, édes aranyalma terem majd!

Az állatok nagy örömmel beleegyeztek és megígérték, hogy mindent megtesznek, amit a bölcs harkály parancsol.

Almafa aranyalma alatta mesekönyv

A harkály megfelelő mélységre elültette a magvacskát, a jószívű sündisznó pedig keményre döngölte felette a földet, hogy az almamagnak minél jobb helye legyen. Aztán mindnyájan örvendeztek, táncoltak és énekeltek.

Csak a két irigy varjú nevetett rajtuk. A harkály azonban nem törődött velük, minden gondolata csak az almafácska volt.
- Most pedig víz kell a magocskának! Gyerünk hozzunk vizet! - szólt az állatkákhoz. Egy kis erdei tóhoz repült; a többiek sietve utána.

A tó körül nagy sürgés-forgás támadt. Még a kis zöld béka is felmászott egy kőre és bámulva forgatta szemét: - Mi történt? Tűz van tán valahol? - Dehogyis! Csak vizet viszünk a magocskának, segíts te is! - felelték az állatok.

A béka beugrott a vízbe, s csakhamar felbukkant, szájában egy kagylóhéjjal. Vizet merített beléje és csatlakozott az állatokhoz.

Libasorban vonultak a pocsolyától a magocskához. Hátsó lábukon tipegtek, mellső lábukkal pedig óvatosan tartották a vízzel teli edényeket. A sündisznó egy kökörcsin, a nyuszi egy pipacs kelyhében, a kisegér boglárkában, a mókuska egy gomba kucsmájában, a vakondok pedig harangvirágban vitte a vizet a magocskának. A harkály gesztenye burkával merített a tóból és a szarka meg a kakukk nyomában repült; ezek dióhéjban



Almafa aranyalma alatta mesekönyv

szállították a vizet. Mindnyájan nagy munkában voltak, csakhogy  a kis almamag elegendő nedvességhez jusson.

Eljött a tél és hó borította az erdőt. Jeges szél süvített a fák között, de az erdő állatai nyugodtan aludtak búvóhelyükön. A magocska is ott szunnyadt a föld alatt és még semmit sem tudott a világról.

Aztán egy napon melegebben sütött a nap; beköszöntött a tavasz. A földön pici nyílás támadt és a láthatatlan magvacska vékonyka szárba szökkent; zöld levelek pattantak ki belőle és a fácska napról napra erősebb lett.

A napsugár felébresztette az állatokat is. Első útjuk a kis almafához vezetett; körültipegték és kíváncsian vizsgálgatták. A mókuska és a nyuszi boldogan ugrándoztak, a sündisznó meg a kisegér pedig vidám táncot roptak körülötte. Együtt gondozták az apró fácskát, és csak az agasztotta őket, hogy mi lesz, ha a vakondok lakásépítés közben kárt tesz benne. A vakondok azonban nagyon vigyázott, mert hiszen ő is előrevörvendezett az édes almának.

Csak a fekete meg a szürke varjú nézte gyanakodva az almafácskát s bosszankodva károgták: - Micsoda sürgölődés egy ilyen korcs miatt! Kár a fáradságért! Kár! Úgysem lesz belőle semmi....

Az állatok hiába örültek előre az őszi gyümölcsszüretnek; még sokáig kellett várniuk.


Almafa aranyalma alatta mesekönyv

Néhány esztendő is eltelt, mire az almafa először öltözött rózsaszínű virágdíszbe. micsoda gyönyörűség! Az állatok ujjongtak: - Virágzik az almafácska! Most már alma is lesz rajta!

Véget ért a nyár s eljött az ősz. A virágok helyén apró, zöld almák fityegtek a fácskán. Az állatok türelmetlenül futkároztak a fácska körül és várták, mikor lesznek végre aranyszínűvé az almák? Se fájdalom! Az almák csak aprók és zöldek maradtak....

Mégis, mindegyik meg akarta kóstolni az almát. De mi ez? Hogy lehetséges ez? Az egérke beleharapott egy almába, és azonnyomban ki is köpte; mert bizony fanyar, savanyú falat volt! És ugyanígy elhajította az almát a sündisznó, a mókuska, de még a vakondok is.

- Brr, brr ... - bosszankodtak - be savanyú, be rossz ez az alma! Csalódottan néztek egymásra: Hát hogyan lehetséges ez?

Az almafácska egyik ágán ott ült a szarka; ő is belecsípett egy zöld almába, de bizony, sanyarú arcot vágott hozzá! Örültek ennek a kárörvendő varjak, kinevették az állatokat meg az almafácskát, és gúnyosan károgták:
- Fanyar gyümölcsöt termett a korcs!

Az almafácskának remegtek az ágai, leveleiről könnyek potyogtak - úgy fájt neki a gúnyolódás. Dehát mi történt vele tulajdonképpen? Miért nem nőttek meg az almák s miért nem aranysárgák?


Almafa aranyalma alatta mesekönyv

Csak nem beteg a kis almafa? Az állatok nem tudták, mitévők legyenek. Elhatározták, hogy még aznap este gyűlést tartanak és megbeszélik, hogyan segíthetnének az almafácskán. A szarka hívta őket össze egy erdei tisztásra.

Eljött a vaddisznó, az őz a kisfiával, a nagyagancsú szarvas, a róka az egész családjával, valamint a nyest és a menyét. A hörcsög meg a borz együtt érkezett az ürgével, a nyuszi és a mókuska együtt szökdécseltek oda. Régi barátaink, a vakondok, a sündisznó meg a szürke egérke az előtérben helyezkedtek el.

A gyűlés elnöke az öreg Uhu-bagoly volt, mellette foglalt helyet a szarka. Pontosan szemben velük, egy ágon nyugtalanul izgett-mozgott egy egész sor apró bagoly.

Még a béka sem hiányzott. A fák ágairól a kismadarak, a kakukk, sőt még a varjak is a gyűlést figyelték.

Az Uhu-bagoly körülnézett és méltóságteljesen így szólt: - Kedves társaság, megnyitom az értekezletet és átadom a szót a szarkának.

A szarka nekifogott: - Megbetegedett vaz almafácskánk, rosszízű, apró almák teremnek rajta. Hogyan segíthetnénk a bajon? -.De senki sem tudta, mit kellene tenni. Csupán a kis béka brekegte:


Almafa aranyalma alatta mesekönyv

- kérdezzük meg a harkályt! A többiek azonnal csatlakoztak a közbeszóláshoz: - Igen, a harkály segíthet! - Kitűnő - felelte - a szarka - a mi harkályunk ért a fákhoz! Meg is gyógyítja őket. De most vajon hol bujkál?

Valóban, a harkály nem jött el a gyűlésre. A szarka szomorúan lógatta szárnyát. - A harkálynem jött el - mondta -. - Ki tudja hát közületek, hogyan lehetne meggyógyítani az almafácskát? Adjatok tanácsot!

A kakukk szólalt meg elsőnek: - Majd én elrepülök a naphoz. A nap mindent lát és mindent tud! - Repülj hát, kakukkmadár - bólintott a szarka.

Most előlépett a vakondok: - Én pedig bebújok a legmélyebbik lyukba és megkérdezem földanyót! - Én elmegyek az erdei forráshoz és ott kérek tanácsot a holdtól - ajánlotta az őz.

A kis béka pedig teljes erővel brekegte, hogy mindenki meghallja: - Én pedig megkérdezem a vizet a tóban!

Még a pacsirtának is volt egy jó ötlete:  - Én felrepülök a felhők közé és  megkérdezem a szelet. Az majd bizonyára jó tanácsot ad! - Jól van - mondta a szarka - siessetek, repüljetek hát, s hozzatok segítséget a kis almafának!


Almafa aranyalma alatta mesekönyv

A gyűlés véget ért és az állatok szanaszét repültek-futottak. Csak az örökké álmos bagoly maradt egy fatörzsön, s nyomban el is aludt.

A kis béka beugrott a vízbe, a vakondok bebújt a föld alá, és az őzike elfutott az erdei forráshoz, hogy megkérdezze a holdat. Ámde hiába hajolt a forrás fölé és hiába kérdezte a holdat; az bizony nem tudta, hogyan lehetne a kis almafán segíteni.

Hajnalodott és pírba borult az ég. A kakukk ott ült egy erdei fenyő ágán és megkérdezte a felkelő napot: - Beteg a mi almafácskánk, adj valami jó tanácsot, hogy ismét egészséges legyen! A nap csak mosolygott és - hallgatott.

A pacsirta is hiába repült a felhők közé, hogy a szelet megkérdezze. Szomorú hírrel tértek meg az állatok. Egyik se tudott meg semmit. Sem a nap, sem a szél, sem a föld, de még a hold meg a víz sem tudták, hogyan lehetne meggyógyítani a kis almafát.

A szarka szomorúan állapította meg: - Senki sem tudott meg semmit. Mit tegyünk hát? - De mégis, mégis van aki segíthet - szólalt meg most a bölcs harkály, aki közben előkerült és hallotta, hogyan panaszkodnak az állatok. Meglepetten fordultak feléje és egymást túlkiabálva kérdezték: - Ki az? Kicsoda? 

Almafa aranyalma alatta mesekönyv

A harkály hamiskásan hunyorított rájuk: - No ki? Mit gondoltok? Az állatok kérdőn néztek körül. A harkály pedig felugrott és ünnepélyesen felemelte az egyik lábát: - Csak az ember segíthet. Igenis, csak az ember. Mert ő sokat tud és sok mindent megcsinál. Meglátjátok: az ember fog segíteni a mi kis almafácskánkon is!

A  harkály megígérte az állatoknak, hogy majd mindent elrendez. Másnap a szarkával és a kakukkal együtt lerepült a völgybe, ahol egy csudálatosan szép gyümölcsös volt. A vakondok, a sündisznó, a nyuszi és a kisegér is útrakeltek a madarak  után.

Az őszi szél az utolsó leveleket rázta le a fák ágairól, és a gyümölcsösben a fák már csaknem egészen kopárak voltak. fiúk és lányok kis csoportja állta körül s vizsgálgatta figyelmesen a fákat.

- Őket kell valahogyan elcsalni a mi fácskánkhoz - mondta a harkály és a kakukkal meg a szarkával együtt odarepült két fiúhoz és egy kislányhoz. A gyerekek éppen fehér mésszel mázolták be az egyik fa törzsét. A madarak a fejük felett köröztek, majd leültek az egyik közeli ágra és onnan lesték, észreveszik-e őket? Aztán megint a fejük fölött röpdöstek, míg végre a gyerekek csodálkozva néztek fel: Mit akarhatnak ezek a madarak?


Almafa aranyalma alatta mesekönyv

Az egyik fiú narancssárga sapkát viselt a fején; a szarka folyton csak ezt a sapkát figyelte. Egyszerre csak, mint a villám, lecsapott rá, megragadta a sapkát a bojtjánál fogva és elrepült vele. A gyerekek meglepetten bámultak utána. A fiú a szarka után iramodott. Mikor már majdnem elérte a sapkát, akkor a harkály csípte fel, majd a kakukk, és az almafácska felé repült vele.

Az erdő szélén segítségül odaugrott a nyuszi is, úgy, ahogy a bölcs harkály tanácsolta, ügyesen elkapta a bámuló fiú orra elől a sapkát és tovább futott befelé az erdőbe. Most újra a szarka vette át a zsákmányt és felakasztotta az almafa egyik ágára.

Így csalogatták oda az állatok a fiút az almafácskához. Aztán elbújtak és izgatottan lesték, mi történik majd?

A fiú a fejére tette a sapkát, megfenyegette a leskelődők hadát és el akart menni. De az almafa egyik ága ekkor lágyan megsimogatta az arcát.

Almafa aranyalma alatta mesekönyv

Erre aztán mégis felnézett a gyerek az almafa koronájára! Felnézett és - meglátta a zöld almákat. Leszakított egyet, beleharapott, de nyomban ki is köpte és eldobta.

- Hát ez bizony savanyú - mondta bosszankodva s újra felnézett az almafára és a madarakra. most már tudta, miért vezették az állatok a kis fához. Megsimogatta az almafát, mosolygott és elment. Örültek az állatok, hogy a fiú megértette kívánságukat, és bizonyosra vették, hogy meg is gyógyítja az ő almafájukat.

Azt azonban nem tudták, hogy még nagyon sokáig várniuk, amíg édes almát ehetnek. beköszöntött a tél és minden vastag hótakaró borított. Az állatok aludtak és csak a nyuszi ugrándozott elő, hogy megnézze, hogy van a kis fácska?

Az békésen álmodott a hótakaró alatt és várta a tavaszt. végre megjöttek a verőfényes tavaszi napok is. Felébresztették az állatokat meg az almafácskát mély, téli álmukból. A harkály türelmetlenül figyelt a gyümölcsös felé: jönnek-e már a gyerekek, hogy meggyógyítsák az almafát?

Egy napon aztán meglátta, hogy a gyümölcsösben történik valami. Kíváncsian odarepült. A sapkás fiú hajtásokat metszett az egyik öreg almafáról. Aztán egy vászondarabba göngyölte a hajtásokat s a szükséges oltószerszámokkal együtt megindult az almafácska felé. Mögötte egy kislány viaszt vitt, egy fiú pedig létrát cipelt. A harkály előttük röpködött és már messziről örvendezve kiáltozta erdei pajtásainak:
-. Jönnek már! Jönnek!


Almafa aranyalma alatta mesekönyv

A kíváncsi harkály, a szarka, meg a kakukk odaültek a szomszédos fára és onnan figyelték a gyerekek munkáját. A többiek pedig búvóhelyükről nézték, hogy mi történik.

A gyerekek kiteregették a földre a vászonba göngyölt csomagot, az egyik fiú fogott egy fűrészt, felmászott a létrára és jól megnyeste a fácska sűrű koronáját.

Az állatok csak bámultak. A béka, az egér és a vakondok megfeledkeztek félelmükről és alig pár lépésnyire a gyerekektől rémülten figyelték, mi történik a kis fával. A kis béka titokban még egy könnyet is pottyantott, annyira sajnálta az almafácskát.

- És nem fáj ez a fának? - kérdezte aggódva. - Csak egészen kicsit - felelte a harkály. - A sebek hamarosan begyógyulnak és akkor meglátjátok! Mézédes almák teremnek rajta!

Csak a kételkedő varjak károgták: - Kár a fáradságért! kár! Kár! Úgyis hiába! De már senki sem hallgatott rájuk!

A kislány közben kést nyújtott a fiúnak; az pedig rézsútosan belehasított az almafácska ágaiba. A hasítékba beleillesztette a gyümölcsösből magával hozott kis hajtásokat; hánccsal szorosan odakötözte őket, viasszal bekente a sebeket és azzal készen is volt. Szeretettel nézte a fácskát, megsimogatta a törzsét, aztán vidáman rámosolygott az állatokra és a többiekkel együtt elégedetten hazament.


Almafa aranyalma alatta mesekönyv
Az állatok nyomban az almafácska köré gyülekeztek és sajnálták, hogy ilyen sokat kellett szenvednie. A fa korábbi sűrű koronáját egészen lenyesték a gyerekek és bizony most csak egypár apró ág maradt rajta.

Ám az ágak évről évre szaporodtak, s az almafácska koronája végül is erős és sűrű lett. Az állatok szorgalmasan gondozták; a kakukk, a harkály és a szarka pusztították rajta a káros rovarokat.

Egy tavaszon boldogan hirdette ki az okos harkály: -Nem sokára virágzik az almafácska! És valóban. Hamarosan gyönyörű, rózsaszínű virágok feslettek ki a bimbókból.

A nap beragyogta sugaraival a virágzó almafát, melynek koronáján csakúgy nyüzsögtek a mézgyüjtő rovarok, a szorgalmas méhek meg a zümmögő dongók. 

Almafa aranyalma alatta mesekönyv

Milyen szép is volt most az almafácska! És milyen nagy volt az állatkák öröme! Nem tudtak betelni a gyönyörű kis fa csodálatával; ott álltak alatta és bámulták rózsaszínű virágokkal telehintett ágasbogas, sűrű koronáját.

Aztán lehullottak a gyönyörű virágok, és a nyár vége felé megjelentek az első almák. Nőttek, növekedtek, egyre nagyobbak lettek az aranysárga almák és kedvesen mosolyogtak a türelmetlenkedő állatokra.

Most már a két vén varjú is megdicsérte a gyümölccsel megrakott fácskát; pedig a két varjúnak soha semmi sem tetszett!

A boldog almafácska pedig megrázta a legnagyobbik ágát és ledobta az alatta összegyülekezett állatkáknak az első édes almákat. A sündisznó erre azonnal táncra perdült a harkállyal. A nyuszi, a kisegér, a mókuska meg a béka kétlábra álltak és úgy ugráltak örömükben; a szarka meg a kakukk pedig büszkén berzenkedtek és együtt örvendeztek a többiekkel; hát hogy is ne örültek volna, hiszen meggyógyult végre az ő kis almafájuk!

Ez időtől kezdve pedig az almafácska csupa-csupa óriási aranyalmát termett, s ezek az almák olyan édesek voltak, mint a csurgatott méz....

Almafa aranyalma alatta mesekönyv




Koppány szubjektív véleménye a mesekönyvről:

Ezt a mesekönyvet 30 évig becsben tartotta egy család... szerették... nézegették.... örökül hagyták.... a lapok nagyon jó állapotban vannak... igaz a lapok 1985-re szétestek, de ez a ragasztó minőségén múlhatott.... 2014 őszére mégis egy antikváriumba került 800.- Ft-ért.... úgy tűnik a következő generáció már nem nagyon tisztelte őseit... vagy esetleg olyan bajba kerültek, hogy erről is le kellet mondaniuk... 

Szép kifejező rajzok... értelmes tanulságos mese.... és megtanítja a gyerekeknek a gyümölcstermesztés alapjait... a metszés.. ojtás... szükségességét...


Írta: Emil Ludvík; Jaroslav Moravec
Rajzolta: Frantisek Freiwillig

www.retrojatekmuzeum.hu

retro mesekönyv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése