Velencei mese képregény |
(1996 március)
Velencei mese képregény hátoldal |
Fejezetek:
- fejezet: Hermész páholya
- fejezet: Corvo báró rejtvénye
- fejezet: A találkozások lépcsője
- fejezet: Szent Márk kinyilatkoztatásai
Hugo Pratt
1927 június 15-én, Rimini mellett Olaszországban, az ikrek jegyében született, akárcsak hőse, Corto Maltese....kozmopolita gyökereik is közösek. Gyerekkorát Velencében töltötte, majd Abresszíniában élt, ahonnan 1944-ben tért vissza. Szellemi fejlődésére utazásai épp úgy hatást gyakoroltak, mint a mozi és az amerikai képregények.
A háború után, a "fumetti" megszállotjaként Dino Battaglia, Alberto Ongaro és Diono Faustinelli társaságában megalapítja a Velencei Csoportot, amelynek célja, hogy amerikai stílusú képregények formájában ismertesse meg a fiatalokat a klasszikus kalandregényekkel, Homérosz műveitől Kipling, Conrad, Melville, Stevenson és Jack London regényeiig.
1949-ben a Csoport, egy ottani kiadó hívására, áttelepszik Argentinába, ahol Pratt képregények egész sorozatát írja, füzetek ezreit adja ki, és Alberto Breccia-val kurzusokat indít. 1962-ben tér haza Olaszországba, idejét gyermekek számára készülő illusztrációk és képregények készítésének szenteli.

1967 fontos fordulója Pratt rajzolói pályájának. Ekkor jelennek meg egy olasz magazinban a Sós tenger balladájának első füzetei: ekkor születik meg Corto Maltesse, aki hamarosan mítosszá válik, világa összevegyül a század elejének históriájával, Hugo Pratt pedig, a képregény szerzője kulturális jelenséggé növi ki magát.
1969-től Corto Maltesse a Pif, később a Tintin, a France-Soir, és a Linus, majd 1980-tól az (A SUVIRE) magazinokban bukkan fel. 1970 és 73 között Pratt huszonegy, egyenként húszoldalas epizodban - A Bak jegyében, Corto megint messzebbre megy, A Kelták és Az etiópok címmel - írja tovább hőse kalandjait. 1983-ban jelenik meg Olaszországban a Corto Maltesse című havilap, ahol Pratt megindítja a Cato Zulu sorozatot 1984-ben.
Franciaországban 1984-től a Casterman kiadó jelenteti meg háromhavonta a Corto sorozatot, melynek 22 száma jelenik meg 1989 novemberéig. Az (A SUIVRE) magazinhoz való megérkezése óta a Casterman lett Pratt legfőbb kiadója. Mostanig 11 önálló Corto Maltesse füzet jelent meg fekete-fehér és/vagy színes kiadásban utoljára 1992-ben. Pratt kísérletképpen forgatókönyvet is írt 1983-ban Egy indián nyár címmel Manara részére, majd visszatért az ötlethez 1995-ben, az El Gaucho-val, mindkettő a Casterman kiadásában jelent meg.
www.retrojatekmuzeum.hu
retro képregény
retro képregény
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése